Mikola Bálint lényegében minden területen végigkövette a gyógyszerpiac elmúlt évtizedeit. Kezdő gyógyszerészként az 1970-es évtized derekán azonnal a mélyvízbe került: a gyógyszergyártásba, egy ma már elképzelhetetlen világban, amikor 50 falusi asszony tízesével csomagolta sztaniol papírba a pezsgőtablettákat. Később részt vett a WHO–EFTA konvenció nyomán előírt GMP minőségbiztosítási eljárásainak kidolgozásában. Számos szakterületen dolgozott, gyógyszerellátási és TB-szakértő volt, részt vett a gyógyszerismertetői hálózat munkájában, és megalapította a Magángyógyszerészek Országos Szövetségét, amellyel már a kezdetektől a Hungaropharmával együttműködve segítették az alkalmazkodást a merőben új körülményekhez, a nemzeti gyógyszerészet felépítéséhez.

Nagycsaládban nőtt fel, volt közöttük matematikus, orvos, képzőművész, közgazdász, Bálint pedig gyógyszerész lett. Már a diplomaszerzés előtt megnősült, és még meg sem száradt a papíron a festék, amikor az állásirányítási rendszernek köszönhetően az Alkaloida Vegyészeti Gyárhoz került, Tiszavasváriba. Egyetlen gyógyszerészként dolgozott a gyártás területén, ahol akkor 68-féle gyógyszert állítottak elő. A WHO akkor vezette be az ellenőrzött gyógyszergyártást, ennek menetét, a gyártástechnológiai előiratokat pedig Mikola Bálintnak kellett kidolgoznia.

„Képzeljünk el egy ma már elképzelhetetlen helyzetet: amikor 50 falusi asszony csomagolja sztaniolba a pezsgőtablettákat. Kezdeményeztem egy bakteriális ellenőrzést, ami nyilván kimutatta a fertőzést. Onnantól kézmosás, fehér kesztyű, mintavétel, kórokozók tenyésztése. Kidolgoztam a pontos eljárási rendet. Fél év alatt épült be a gyakorlatba, és azóta is alkalmazzák. Ma is vannak még forgalomban olyan készítmények, amelyeket az én technológiám szerint gyártanak. Hihetetlenül alkotó légkör részese voltam.”

„Két év után váltottam. Kecskemétre mentem változó munkahelyű gyógyszerésznek, vagyis minden hétfőn megmondták, hogy melyik patikába kell majd mennem a megyében. Jól lehetett keresni, ami kellett az önálló lakásvásárláshoz. Pár év múlva patikavezető lettem, később osztályvezető a Gyógyszertári Központban, ahol 105 gyógyszertár szakmai munkája tartozott hozzám. Gyógyszerellátási és TB-szakértőként a Megyei Terápiás Bizottság munkájában vettem részt, dolgoztunk a Hungaropharmával közösen a gyógyszerismertetői hálózatban, továbbképzéseket szerveztünk. Havonta összejöttünk, hogy átbeszéljük a legújabb terápiákat. Igazi szakmai műhely volt. Akkor mintegy háromszáz készítmény volt az alapellátásban, ma nagyjából ötezer van” – emlékszik vissza Mikola Bálint. Mindez még a rendszerváltás előtt volt.

1990-ben elérkezett az új korszak, rendszerváltás zajlott a gyógyszerellátásban is, amelyben a kis- és nagykereskedelem szorosan együtt alakult át. „Aki tehette, patikát nyitott. Aki állami patikában dolgozott, várta, hogy valami jó történjen vele, illetve körülötte. Hihetetlenül tágra nyílt a gyógyszerészi hivatás előtti horizont, s tanulmányozva a nemzetközi környezetet, felállítottuk a hazai prioritásokat. Jó csapat kovácsolódott össze akkoriban. Gyakorló gyógyszerészként belülről és kívülről is láttam, melyek azok a problémák, amelyeket csak közösen összefogva lehet megoldani. Így jött létre 1991 őszén a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, amelynek alapítója lettem, s jelenleg is elnöke vagyok.

Az új gyógyszer-nagykereskedelem kialakításakor az ÁVÜ első elnökének, Teleki Pál gróf úrnak a felkérésére Mikola Bálint több évig látta el a GYÓGYÉRT-ből létrejött Hungaropharma Rt. Felügyelő Bizottságának elnöki tisztét. „Építsétek a nemzeti gyógyszerészetet”– ez volt az útmutató akkor is, amikor a Hungaropharmát privatizálták. „Próbáltam helyzetbe hozni a gyógyszerészeket a privatizációs folyamat során. A kezdeményezésemre és a vezetésemmel alapított Magyar Gyógyszer Rt.-ben a mai napig vannak gyógyszertár-tulajdonos kisrészvényesei a Hungaropharma Zrt-nek. A jogelőd nélkül létesített gyógyszertárak és az átalakulásra várók közötti feszültséget megszüntetendő, minden erőnkkel közösen segítettük a privatizációt.”

 A Hungaropharma és a gyógyszertárak tulajdonosi átalakítása szorosan egybefonódott. Egyszerre alakult ki az egykori állami monopóliumból az egyszintű, többcsatornás nagykereskedelem, jöttek létre a jogelőd nélküli gyógyszertárak, és kezdődött el a privatizáció. Így lett a Gyógyért-ből Hungaropharma, állami vállalatból részvénytársaság, és a rendszerváltás első évében 23, a másodikban már 84 jogelőd nélküli magángyógyszertár. „Az országban elsőként Bács-Kiskun megyében, alig 5 hónap alatt zajlott le a privatizáció, amelyet privatizációs igazgatóként magam irányítottam. Alapvetően a nálunk bevált háromoldalú privatizációs szerződést adaptálták később más megyék és a főváros is. Megszűnt a különbség a jogelőd nélkül létesített és a privatizált gyógyszertárak lehetőségei között. Együtt dolgozhattam a nagyszerű Lantosi István vezette csapattal, akinek szakértelme, tapasztalata, embersége és hihetetlen empátiája sok gyógyszerészt segített át a vállalkozása indításával összefüggő nehéz kérdések megoldásán. Ekkorra tehető a nagykereskedelmi piacvezető státuszhoz tartozó szakértő gárda kiépítése, a gyártói (kül)képviseletek befogadása, a raktárbővítések, a logisztika fejlesztése. Ebben az időszakban 128 bejegyzett gyógyszer-nagykereskedő volt Magyarországon. A cég tanulta a professzionális nagykereskedelem felépítését, a gyógyszerészek tanulták az önálló szakmai vállalkozásvezetés kialakítását. Igen sok volt a csatlakozási pont, és teljesen egyértelmű volt az egymásra utaltság. A jó értelemben vett emberi kapcsolatok sokat segítettek az előrejutásban, a problémák megbeszélésben. Lantosi Pista gyakran együtt ebédelt a bérszámfejtőkkel, aztán valamelyik irodában leült egy kávéra, az igazgatóság és a felügyelő bizottság pedig hetente ülésezett, ahol nyíltan felvethető volt minden probléma. Ebben a kiegyensúlyozott környezetben született meg a Hungaropharma privatizációs stratégiája is, amelyből negyvenkettőt készítettünk a tulajdonos ÁPV Rt. számára.”

Eltartott néhány évig, amíg a gyógyszerészek megtanultak gazdálkodni.

„A ’nagykervezetés’ a patikaműködtetés minden rezdülését ismerte. Pöltz Istvánné Vera nénit főosztályvezetőként még arra is meg lehetett kérni, hogy tegye a havi számlát két polccal lejjebb, mert a patikus rosszul tervezte a forgalmat és képtelen határidőre kifizetni. Eltartott néhány évig, amíg a gyógyszerészek megtanultak gazdálkodni. Ezt az időszakot 1995-ben zártuk le, amikor is az országos gyógyszerész–Hungaropharma értekezleten bejelentettük, hogy a vezérigazgató a Felügyelő Bizottság egyetértésével eltörli a kintlévőségek kamatait, és mindenki tiszta lappal indulhat. Nem kis bátorság kellett az ilyen lépésekhez, hiszen teljes vagyonunkkal feleltünk az intézkedéseinkért. Sokat változott azóta a világ. Ma már képzett, tapasztalt szakértők irányítják a gyógyszerpiacot. Feller Antal és csapata – elismerve a korábbi erőfeszítéseket –, hallatlan profizmussal és eredményesen vezeti a Hungaropharmát. Kereskedelmi és szakmai együttműködésünk sikeres negyedszázadát néhány éve, egy kongresszuson, veretesen meg is ünnepeltük.”

A gyógyszerpiac ma már lényegében kettő – vagy olykor három – nagy szereplő között oszlik meg, akik tartanak egymástól és állandó versenyben vannak, hiszen kőkemény a piac, masszívak a tulajdonosi érdekek, profi kereskedelmi verseny folyik. „Bár sokat változott a világ, még ma is sokan ragaszkodunk a Hungaropharmához. Manapság a hűség, a kitartás, a ragaszkodás a többség szerint kizárólag érzelmi kategória” – zárja a múltidézést Mikola Bálint. „Az én koromban viszont már nem változik az ember, megengedheti magának, hogy az észérvek mellett a szívére is hallgasson.”