„Gyógyszertárunkat Dr. Pávics László alapította 1992-ben. Az ő szakmai irányítása alatt a magisztrális készítmények egyedülállóan széles választékát állítottuk elő és készítjük ma is patikánkban. A gyógyszerész úr által kifejlesztett receptúrájú lándzsás útifű szirupot, hidratáló arc- és szemránckrémeket, bázisport, ajakápolókat, körömvirág kenőcsöt és még számos készítményt tartunk folyamatosan készleten”– ez olvasható a veszprémi Fehér Üröm Gyógyszertár honlapján, mert ugyan Dr. Pávics László 6 éve elment, öröksége ma is itt él. Megjárta a hadifogságot, s hazatérése után életét a betegek szolgálatának szentelte.

Majorné dr. Horváth Zsófia és öccse, dr. Horváth András a nagyapa nyomdokaiba lépett. „Iskolai szünetekben sok időt töltöttünk náluk Veszprémben, s gyerekként azt láttuk, hogy reggeltől estig a patikában van. Egyetemista koromban sok rendezvényre, szakmai konferenciára elkísérhettem.  Érdekelte, hogyan alakulnak gyógyszerészi tanulmányaim, miként  sikerültek a vizsgáim.

A legnehezebb időszakokban is csak a betegek érdekét tartotta szem előtt. A 2006-os liberalizáció hatására visszaeső patikai forgalom ellenére vállalta, hogy széles gyógyszerválasztékot tart készleten.  Anyagilag nem érte meg, szakmai hitvallása vezette, ezt pedig a betegek nagyra értékelték. Ahogyan azt is, hogy mindig foglalkozott velük. Érdekelte minden, ami a hozzá forduló betegekkel történik, függetlenül anyagi vagy társadalmi helyzetüktől. Mindenkihez volt néhány jó szava”– emlékszik vissza Zsófia.

Dr. Pávics László személye a bizonyítéka annak, hogy a változás, az alkalmazkodás képessége nem mindig életkor vagy az adott körülmények kérdése. 1926-ban született egy olyan családban, ahol nemcsak kötelességtudatot és szerénységet tanult, hanem leginkább azt, hogy mindennek a mozgatója a szeretet. Szüleinek nem volt pénzük arra, hogy gyermeküket taníttassák, és Pávics László valóban megjárta a hadak útját. Hadifogságba esett, túlélt egy halálosnak tekintett betegséget, majd a Szovjetunióból visszatérve látta, hogy abban a rendszerben jogrend nem létezik, ezért a jogi egyetem helyett az egészségügyi pályát választotta. Édesapja akkor azt tanácsolta neki: „Beteg emberek mindig lesznek, egy párttitkár is megbetegszik. Menj orvosnak!” Csakhogy rövidesen beleszeretett a gyógyszerészetbe, és innentől már nem volt kérdés, hogy hol lesz a végállomás. Megannyi elismerés, de leginkább a betegek szeretete kísérte munkáját, és mi sem igazolja jobban kortalanságát, mint az, hogy ma is az általa létrehozott gyógyszertár viszi tovább örökségét.