Úgy hallom, nem telik el egyetlen napja sem aktív munka nélkül.

A pályámat gyógyszerészként kezdtem, majd rögtön utána diplomáztam vegyész szakmérnökként, most, nyugdíjasként jogot tanítok, a WHO-nak gyógyszermellékhatásokra vonatkozó értékeléseket csinálok, dolgozom az Egészségügyi Világszervezet gyógynövény munkacsoportjában. Szívesen beszélgetek a hallgatóimmal, akik egy nem jól sikerült vizsga, vagy egy nehezebb téma után gyakran mondják, hogy ehhez vagy ahhoz nincs érzékük. Én meg azt mondom, hogy ilyen nincs, ha valami nehezen megy, utána kell gondolni, foglalkozni kell vele. Valójában az én több évtizedes pályám erre a legjobb bizonyíték. 

Melyik a legkedvesebb a sokféle tevékenység közül?

Nem tudok választani, van bizonyos tudományos múltam (a kémiai tudomány kandidátusa – A Szerk.), amit nem hasonlítok azért egy akadémiai karrierhez, ugyanis nagyon hamar, 41 éves koromban, éppen, amikor az akadémiai doktori fokozatomra készültem, akkor lettem az Országos Gyógyszerészeti Intézet vezetője.  Arra törekedtem, hogy megtanuljak mindent, ami ahhoz kellett, hogy vezetőként átlássam a rám bízott feladatokat. Bevallottan szakmai vezető voltam, szorosan együtt dolgoztam a munkatársaimmal, akik az adminisztratív és a gazdasági feladatokat látták el, így én valóban a szakmai kérdésekre tudtam koncentrálni. A régióban elsőként vezettük be a gyógyszeripari minőségbiztosítás szabályait és feltételeit, amely megfelelt a legszigorúbb követelményeknek.

Volt-e olyan minőségi probléma, ami emlékezetes maradt ennyi év távlatából is?

Még a rendszerváltás előtt volt egy eset, amely rámutat arra, hogyan működött a gyógyszer ellátás. A gyógyszerkészlet legnagyobb részét a magyar gyártók termékei jelntették, ezen kívül kaptunk “rubel-elszámolású” gyógyszereket a KGST országokból, s volt néhány “dollár-elszámolású” készítmény is a nyugati világból. Egy alkalommal a kórházakból érkezett a hír, hogy a szocialista országból kapott aminopenicillin injekció lázat okoz. Bár a magyar gyógyszergyártók alkalmasak voltak penicillin gyártására, a hazai piacot egy másik ország látta el penicilinnel.  Megtaláltuk a lázkeltő szennyezést, ennek ellenére a gyártó azt állította, hogy az ő terméke nem lehet hibás, sőt azzal vádoltak bennünket, hogy az egészet azért csináljuk, mert a hazai termékeket akarjuk használni. Aztán persze elismerték a problémát és kivontuk a forgalomból a hibás terméket.

“az volt a célunk, hogy ne veszítsük el, inkább növeljük a versenyképességünket”

Az Ön sokat emlegetett érdeme, hogy az Európai Uniós csatlakozást a hazai gyógyszerágazat szereplői felkészülten várhatták, minden elő volt készítve. Lehetett látni 1990-es évek közepén, hogy milyen változások várnak önökre?

Lehetett látni. Annál is inkább, mert megfigyelőként a 90-es évek közepétől ott voltunk az Unióban. A kormánynak volt egy delegációja, amely a gyógyszerágazatra vonatkozó szabályozást készítette elő. Jóval a csatlakozás előtt már 30-40 emberünk járt ki Brüsszelbe különböző munkacsoportokba, és tanulta, hogyan kell felkészülni az Európai Uniós követelményekre. Természetesen az volt a célunk, hogy ne veszítsük el, inkább növeljük a versenyképességünket.

Hogyan érzékelte akkoriban, vártak bennünket az Unióban?

Igen is meg nem is. Volt némi félelem és bizonytalanság. Ha csak az én szakterületemről beszélek, a hagyományos növényi gyógyszerek szabályozása például igencsak furcsán alakult ki. Akár 7-8 évig vitatkoztak az akkori unióban, és nem tudtak megegyezni, de amikor közeledett az új országok csatlakozása, akkor aztán gyorsan megjelent a jogszabály. Többször is jeleztem az uniós biztosoknak, hogy mi ezt nem szavaztuk meg. Nagy volt a kontraszt, mert Magyarországon hagyományosan nagyon szigorú a gyógyszerengedélyezés, még külföldön is az volt a hírünk, hogy az a termék, amelynek az OGYI megadja az engedélyt, az biztosan minden elvárásnak megfelel.  Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy egyrészt persze vártak bennünket, másrészt - finoman szólva -  intenzíven képviselték a saját érdekeiket.  

Mikor találkozott először a Hungaropharmával a munkája során?

Több mint 40 éve, vagyis az első pillanattól, 1978-tól, amióta az OGYI-ban dolgozom. A következő évben a kémiai osztály vezetője lettem, mi vizsgáltuk be a Gyógyért által szállított gyógyszereket. Ha valamit nem találtunk rendben, azonnal egyeztettünk, közös vizsgálatokat csináltunk.A megyei központok szakfelügyelőit is mi képeztük ki, szerveztük a továbbképzésüket. Kifejezetten jó volt a kapcsolatunk. Azt hiszem, azóta is kölcsönös tisztelettel emlékszünk egymásra.