Szombathelytől közel egy óra az út Csögléig, ahol dr. Binó Györgyné dr. Hujber Erika kezdte magángyógyszerészi pályafutását. Orvos férjével és gyermekeivel 16 évig éltek a honfoglalás kori, párszáz lakosú faluban. Az elsők közé tartozott az országban, amikor 1991-ben magánpatikát nyitott. A maga ura akart lenni, és lett is. „Öt falu tartozott a férjemhez 2800 lakossal, mi voltunk az egészségügy a környéken – emlékszik vissza a kezdetekre a mai napig rendkívül friss és aktív gyógyszerésznő. Ha nem találták a férjemet, jöttek hozzám a patikába a betegek, nem volt mese, mindent meg kellett oldanunk. Valamikor 1990-ben hallottam a rádióban arról, hogy most már lehet magángyógyszertárat nyitni. Szombathelyen volt egy üres egy házunk, s elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, megnyitom a gyógyszertárat. Egymillió forint hitelt kellett felvenni ahhoz, hogy kialakítsuk a patikát. Ekkor Csöglén havi 400 000 forint volt a havi forgalmam. Azt is tudtam, hogy mint magángyógyszerész körülbelül 28%-os árréssel fogok tudni dolgozni. Kiszámoltam, hogy ha a városban 400 000 forintos forgalmam lesz, akkor már a pénzemnél vagyok, és a magam ura lehetek.”

Néhány hónapos előkészület után 1991. június 14-én nyílt meg a szombathelyi kertvárosi Hermán Gyógyszertár. Az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság és a Hungaropharma egyaránt nagyvonalú gesztusokkal segítette a zöldmezős patikák megnyitását és gazdálkodását: előfinanszírozással, egyhavi készlettel, különféle kedvezményekkel. Erika a mai napig őrzi a patika alapításának dokumentumait, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy az első magánpatikusok sokat köszönhetnek Matejka Zsuzsának, a Főigazgatóság vezetőjének, valamint Lantosi Istvánnak, a Hungaropharma akkori vezérigazgatójának. Mindketten látták, hogy a gyógyszerészek sorra nyitják majd a patikákat. A társadalombiztosítás, a gyógyszer-nagykereskedés és a gyógyszerészek sorsa összefonódott, mindenkinek érdeke volt a zavartalan együttműködés, hiszen a betegellátás színvonalát emelte a piaci alapokon működő, új rendszer.

„Mivel a házunkban volt a patika, nemegyszer előfordult, hogy éjjel fél 1-kor adtam ki gyógyszert. A TB-nek köszönhetően volt pénzem, akár egyhavi készletet is meg tudtam rendelni. Volt olyan eset, hogy az egész városban egyedül nálam lehetett altatót kapni. Rengeteget dolgoztunk, egy teljes évig csak a takarítónő volt a segítségem, meg időnként a férjem és a gyerekeink”– mesél a kezdeti időkről a gyógyszerésznő, aki szerint bátorság és precíz elszámolás nélkül semmi sem sikerült volna.

„Még Csöglén dolgoztam, amikor minden hónapban egyszer el kellett menni gyógyszertárvezetői értekezletre Veszprémbe, a gyógyszertári központba.  Volt egy kolléga, aki Németországból hazaköltözött és itthon munkába állt. Egyszer fölállt az értekezleten és azt kérdezte, hogy miért nem lehet magángyógyszertárat nyitni Magyarországon? Mindenki nevetett és mondták neki, hogy «jaj, nem tudsz te semmit, fegyver, gyógyszer, ékszer nem lehet magánkézben!»” – idézi fel az akkor örök érvényűnek gondolt igazságot dr. Hujber Erika. Ez a ’80-as évek végén volt. Néhány év múlva már senki nem akart emlékezni a korábban megdönthetetlennek vélt szabályokra.

„A Hungaropharmával különleges a viszonyom. Sosem felejtem el, hogy milyen nagy segítséget nyújtott nekünk a kezdeti időszakban, amikor még amiatt kellett izgulnom, hogy miből fizetem vissza az egymillió forintos kölcsönt. Érdemes hűségesnek lenni, és bizonyára ennek is köszönhetem, hogy mindig kiemelt ügyfél voltam. Időközben kialakult egy közvetlen, baráti kapcsolat az ott dolgozókkal. A mai napig így van ez, pedig néhány igazgatót már túléltem, de vannak dolgok, amik nem változnak. Az elsők között léptem be az Alma franchise-ba is, mert rájöttem, hogy másként nem boldogulok, valahová tartozni kell. Az Alma franchise-t nekem találták ki, mert így a patikalátogatókkal nem nekem kell tárgyalnom, jó reklámokat készítenek, és a konkurens patikákkal fel tudom venni a versenyt.”

A szombathelyi gyógyszerésznő nem titkolja, hogy a siker nem jön könnyen. Korai özvegysége, a munkában való helytállás, a jóhiszeműség, és olykor a tapasztalat hiánya sokszor nehéz helyzet elé állították. Mégis szerencsésnek tartja magát, mert olyan pályát választott, ahol képes a maga uraként alakítani a sorsát.