Két évszám volt a műsorvezető életében, ami mindent megváltoztatott: az egyik 1997, amikor megismerte későbbi feleségét, a másik – de valójában korábbi – 1987, amikor felvették a képzőművészeti szakközépiskolába. „Szerintem ott változott meg örökre az életem. Már előtte is élt bennem a vágy, érdekeltek a művészetek – leginkább a képzőművészet –, de ugyanakkor féltem is, mert nálunk nem volt korábban művész a családban. Akkor, amikor bekerültem abba a közegbe, nagyon jól éreztem magam, és végre eldőlt: megérkezett a nyugalom az életembe, mert elhittem, hogy foglalkozhatok a művészettel. Nem kell többé azon szoronganom, hogy szabad-e ilyen irányba fordulnom” –emlékszik vissza a műsorvezető. Till Attila életének, munkájának, lényének azóta része a képzőművészet, ezért is fogadta örömmel a Hungaropharma felkérését, hogy legyen az év végi Hungarogála házigazdája, s egyben a jótékonysági árverés levezetője.

Hiába mozog azonban otthonosan a kortárs alkotások világában, egy-egy ilyen estély előtt Tilla mindig alaposan felkészül az árverésre felajánlott művekből. „Én mindig azt szoktam mondani, hogy ha valamihez van kedved, akkor meg is tanulod, és jól is csinálod. Ráadásul ez egy jó játék. Össze kell szedni azt a rengeteg erőt, energiát, ami körülöttem van, valahogy egy irányba terelni, és ez jó. Amikor már csak néhányan maradnak versenyben, akkor beszélek egy kicsit a műtárgyról. Itt veszem hasznát a művészeti iskoláimnak, és a felkészülésnek. Ez fontos, mert végeredményben több millió forint különbséget jelenthet. Az est végén az árverésből és a tombolából összegyűlt összeget a Hungaropharma megduplázza, és minden évben más-más segítő szervezetnek adományozza. Ezért nem mindegy, hogy az árverés vezetője milyen légkört teremt. Én elég sikeresen tudom felfelé srófolni az árakat. Valahogy én is szeretnék segíteni azoknak a szervezeteknek, akiket a Hungaropharma támogat” – mondja a televíziós személyiség, aki számtalan alkalommal segített vagy támogatott ügyeket, kiállt jogokért vagy kezdeményezések mellett, de kellemetlenül érzi magát, ha túlzó képet alakítanak ki róla emiatt.

„Jótékonykodásból sosem elég! Sokaknak szoktam segíteni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy mindaz, amit én eddigi életemben jótékonykodás címszó alatt tettem, valójában semmi. Az igazi nagy emberek a segítő szakmákat űzők: a szociális munkások vagy azok a segítők, akik kint vannak az utcán, akik tetteikkel segítik az embereket, a gyerekeket, például a lakhatásban. Én őket tartom nagyra, s még csak nem is hasonlítanám magamat hozzájuk. Nem gondolom, hogy én ebben annyira jó lennék. De mindig, minden segítség elkel. Itt nincs olyan, hogy én már eleget tettem. Ez az igazi végtelen történet” – vallja Till Attila.

A segítő szervezetek azért jönnek létre, mert segíteni szeretnének, nem pedig azzal foglalkozni, hogy ezer helyről, apránként gyűjtsék össze a működésükhöz szükséges anyagi forrásokat. Ezért, ha olyan vállalatok, mint a Hungaropharma nagyobb összeggel támogatnak egy-egy kezdeményezést, valójában azt teszik lehetővé, hogy a sok jó akaratból sok jó cselekvés legyen.