Dr. Fejes Szabolcs

gyógyszerész, Gazdagréti Gyógyszertár

2005

Mindig lehet még jobban

Mindig lehet még jobban
Innováció, szabad gondolkodás, kreativitás jellemzi dr. Fejes Szabolcs gazdagréti patikáját. Szereti a bátor, szokatlan megoldásokat, és a nagy hullámokat úgy a szabadidejében, mint a munkájában. Mert lehet jónak lenni valamiben, de az igazi kihívás: a legjobbnak lenni!

Fejes Szabolcs már gyermekkorában megszerette a gyógyszerészetet, hiszen mindkét szülője ezt a hivatást választotta életpályájának. Édesanyja közforgalmú gyógyszertárban dolgozott, majd a kilencvenes években saját gyógyszertárat nyitottak, ahol Szabolcs az egyetemi tanulmányok mellett rendszeresen dolgozott. Édesapja a mosdósi Tüdőgyógyintézetben kezdte pályafutását mint intézeti gyógyszerész és laboratóriumvezető, majd a szegedi egyetemen doktorált, végül a Hoffman La-Roche gyógyszergyár kereskedelmi igazgatójaként ment nyugdíjba. Így fia, Szabolcs nem csak a közforgalmú gyógyszerészetet ismerte meg, hanem rálátott az ipari gyógyszergyártás és a kereskedelem belső működésére is.

Dr. Fejes Szabolcs a SOTE-n végzett abban az évben, amikor bevezették a PhD-képzést. Ösztöndíjasként bejutott a gyógynövény- és drogismerettel foglalkozó Farmakognóziai Intézetbe, és 5 év alatt megírta doktori disszertációját. A gazdagréti patika privatizálását követően, a ’90-es évek végén bekapcsolódtak a klinikai gyógyszervizsgálatok világába. „A klinikai vizsgálatot végző nemzetközi cégek a helyi piacról szerzik be a kontrollcsoportnak adott medicinát. Mi egyike vagyunk Magyarországon azon gyógyszertáraknak, akikkel a világ legjobb monitorozó cégei dolgoznak” – meséli büszkén dr. Fejes Szabolcs.

A PhD cím elnyerését követő évtől környezetvédelmi szakértői munkát kapott az ENSZ-nél. Tizenhét éven át havonta egy hetet külföldön töltött, ami nagy áldozatot követelt, különösen a családjától. Beutazta az egész világot, Libériától Kambodzsáig, Mianmartól Sierra Leonéig, Madagszkártól Bolíviáig.

A küldetései során a környezetvédelmi hatóságok munkatársaival dolgozott együtt olyan projekteken, amelyek a környezetben tartósan megmaradó hulladékok keletkezésének csökkentését és a meglévő készletek megsemmisítését voltak hivatva megoldani innovatív módon, figyelembe véve az adott országban rendelkezésre álló infrastruktúrát, az emberi erőforrásokat és a jogszabályi környezetet. Az itt szerzett munkatapasztalat – amelybe beletartozik a másként gondolkodó, más kultúrájú, más szellemiségű, sokszor más bőrszínű és vallású emberekkel való együttműködés és együttgondolkodás – szélesítette világnézetét.

Az utazások között a gyógyszertár fejlesztésével foglalkozott. Volt, hogy a szolgáltatások körét bővítették, máskor a belső szervezeti struktúrát fejlesztették, vagy éppen a gyógyszertár átépítését tervezték. 2005 óta szállítanak házhoz gyógyszereket, ha kell, olyanokat is, amiket külföldről szereztek be. A szolgáltatás összetettségének része az ügyelet is. Dr. Fejes Szabolcs szerint nehéz nem veszteségesen üzemeltetni az ügyeletet, de ő úgy véli, tartozik ennyivel a betegeknek, akik őt tisztelik meg a bizalmukkal.

2005-ben ez a patika volt a legelső az országban, ahol bevezették a beteghívó rendszert. A 2009-es átépítés után kipróbálták a szabadpolcos elrendezést. Kezdetben megsokszorozódott a lopások száma, de ahol probléma van, ott kell lennie megoldásnak is – vallja dr. Fejes Szabolcs, akinek a patikusi és az üzletember énje csodásan kiegészíti egymást. 2003-beli esküvője óta a feleségével közösen vezetik ezt a vállalkozást, Szabolcs reggeltől estig a patikában van, és főleg az innovációval foglalkozik. „A 2018-as rossz év volt munkaerő tekintetében, mert a kínálat radikálisan csökkent, a munkabérek viszont megnőttek. Mivel magasak a fizetések, a munkaerő hatékonyságát kell növelni. Mostantól az összes olyan folyamatot szeretném automatizálni, ami jelenleg manuális, de gépekkel elvégezhető. A gyógyszerkészletünk 90 százalékát kezelő robotot fogunk beépíteni, teljesen átalakítjuk az officinát, pont azért, mert az áruátvétel, ami napi 8-10 órányi munkaidőt vesz igénybe, rendkívül monoton munka, ráadásul az ottani hibák kihatnak az egész készletgazdálkodásra.

Személyisége ötvözi a vállalkozói és az egészségügyi szakember énjét, pont úgy, ahogy a lelkében egyszerre van jelen a szabadság és biztonság iránti vágya. Az erdők lankái, a hegyek lejtői és az óceánok hullámai – számára ez a szabadság. S a feleségével kéz a kézben vezetett vállalkozás, a megállíthatatlan fejlődés lehetőségével.


< Vissza a cikkekhez
Portré,Innováció, Találmányok
https://www.pharmatarlat.hu/./pages/hph/contents/article/52/pics/lead_original.png
Válasszon évet