Pintér László olyan hivatásra vágyott, ahol az embereknek tud segíteni, ezért iratkozott be a gyógyszerészkarra. Majd, mint minden ’kisgyógyszerész’ olyan helyet keresett, ahol sokat lehet dolgozni és tanulni. Egy kiskunhalasi ügyeletes patikában állt munkába, ahol a kezdőkre hárult a feladatok dandárja, így a havi 8-10 ügyelet is. Azután jött 1990, a nagy változás, ami fenekestül forgatta fel az addigi – főleg vidéken – nyugalmas, megszokott patikaéletet.

„Ez a dátum az egész társadalomban forgószélszerű változást hozott, és ezen belül a mi életünkben is. Csehák Judit egészségügyi miniszter 1989-es rendelete alapján lehetőségünk volt magánpatikát nyitni. Ebben a 30 ezer lakosú városban, Kiskunhalason mindössze két gyógyszertár működött. Szükség is volt tehát a bővülésre, így az országban hetedikként, Bács-Kiskun megyében pedig elsőként alapítottunk saját patikát. Hárman, gyógyszerészek fogtunk össze, de minimális pénzünk volt, ezért találnunk kellett egy külső befektetőt. Egy már működő kft-vel valósítottuk meg a patikaalapítást. A feltételek messze nem voltak számunkra kedvezőek: hármunknak összesen 5 százalékos tulajdonrészünk lett a vállalkozásban. Azokban az időkben a magángyógyszertárak alapításakor még sok kérdés szabályozatlan volt. Sokan csak az üzletet látták benne, mi viszont a hivatásunkat és a megélhetésünket. A kívülállónak a gyógyszertár csak egy bolt volt, nekünk egy egészségügyi intézmény” – emlékszik vissza Pintér László.

1994-ben szakmai nyomásra – de szerencsére a politikai akarattal is kiegészülve – jött az újabb változás, amely már személyi joghoz kötötte a gyógyszertár-működtetést, egyéni vállalkozásként vagy betéti társasági formában. A betéti társaságban a személyi jogos gyógyszerésznek legalább 25 százalékos beltagi tulajdoni hányaddal kellett rendelkeznie. Ez már alkupozíció. Volt lehetőségünk, és sikerült is a tulajdonosokkal megegyeznünk, így kiváltunk a kft-ből. Természetesen kifizettük – igaz, részletekben – a gyógyszertár árát, és végre önállóvá váltunk” – idézi fel Pintér László.

 „Nagy hatással volt az életünkre, amikor társaimmal, kollégáimmal 1990-ben, még kezdő vállalkozóként kicsit megszeppenve, de reményekkel telve érkeztünk a nagy „Gyógyért” – a mai Hungaropharma – elődjének székházába. Számunkra meglepő nyitottsággal és segítőkészséggel találkoztunk. Érezhető volt a maximális támogatás: az, hogy díjazzák és értékelik a vállalkozókedvünket, és ehhez minden támogatást megadnak. Abban az időben a gyógyszerellátó rendszer még úgy működött, hogy csak a kivételezett gyógyszertárak kaphattak külföldi gyógyszereket. A magánpatikák viszont automatikusan megkapták ezt a különleges státuszt a Hungaropharmától. Bár ezeknek a gyógyszereknek az aránya minimális volt, mégis, ideiglenesen valamelyest versenyelőnybe kerültünk a gyógyszertári központ alá tartozó államiakkal szemben.

Egészen 2006-ig viszonylag békés korszakot éltünk: akinek volt patikája, nyugodtan és biztonságban tudott dolgozni. A verseny nem volt annyira éles, mint a gazdaság más területein. Egyedül talán a „betegirányítás”, az orvosokkal való ʽösszeszövetkezés’ számított etikai szempontból elfogadhatatlan, ʽkeresletfelhajtó’ módszernek, amit viszont bizonyítani szinte lehetetlen volt. De nem is volt rákényszerítve senki az elvtelen játszmákra” – meséli Pintér László.

„Az etikai kérdések ugyanakkor mindig napirenden voltak. Már a Kamara megalakulásakor is alapvető igény volt arra, hogy az etikai normákat mielőbb megfogalmazzuk, és a tagság megvitassa azt. 1994 után életbe lépett a kamarai törvény, amely kötelezővé tette a kamarai tagságot. Kötelességünkké vált egy etikai kódex elfogadása, így megteremtődött a lehetősége annak is, hogy aki durva etikai vétséget követ el, az elmarasztalást, figyelmeztetést kapjon, amiért nem jó úton jár, és ha kell, akár azt is megakadályozzuk, hogy az illető gyógyszertárban dolgozhasson.

2006-ban, a patikaliberalizációval ismét sarkából fordult ki a mi zárt világunk. Felszabadították a gyógyszerpiacot, ami azonnal komoly konfliktusokat is hozott. Megjelentek a versenytársak, többnyire nagy befektetők, akik kizárólag pénzügyi szemlélettel, szakmai hivatástudat nélkül nézték ezt a területet. Megjelent egy olyan marketingmunka, ami számunkra teljesen idegen és ismeretlen is volt, jöttek a hirdetések, jött a kuponok, a vásárlási utalványok világa. Még a vényköteles, támogatott gyógyszerekre is adhattak kedvezményt. Ez teljesen szétzilálta az addigi etikus rendet. Hatalmas gyomrost kapott ezzel a szakma, háttérbe szorultak az etikai normák. Igaz, valahogy mégis csak a szakma összekapaszkodása segített átvészelni a viharokat.

„Visszatekintve, óriási dolog volt, hogy a legnagyobb partnerünk, a Hungaropharma egyfajta szövetségesünkké vált, és többször is mentőövet nyújtott azoknak, akik egyedül kevésbé bírták állni a versenyt. Egy ilyen nagyvállalat megtehette volna – hiszen a jogi lehetősége megvolt rá –, hogy felvásároljon minket, de egyfajta gentleman’s agreement alapján nem tette. Először létrehozta a Gyöngy patikahálózatot, 2010 után pedig az Alma franchise bevezetésével szorosabb kötődésre is módot adott, de mindkettő csupán lehetőséget kínált számunkra, nem jelentett kényszert. Én ezekre ma is úgy tekintek, hogy aki csatlakozott, az plusz szolgáltatást vásárolt, olyan eszközöket, amelyekhez mi nem értünk, és egyedül esetleg nem is tudnánk megteremteni.”

2010 után újra elkezdődött egyfajta visszarendeződés, amely az etikai kérdéseket sem hagyta érintetlenül. Szerencsére a gyógyszerreklámok vállalhatatlan módja többé-kevésbé újra tiltottá vált, vagyis a vényköteles és a támogatott gyógyszerek reklámja, árkedvezménye megszűnt. Én személy szerint valamennyi gyógyszerként törzskönyvezett készítmény árát egységessé tenném, mert a betegnek joga van ahhoz, hogy a betegsége kezelésére rendelt gyógyszerhez az ország valamennyi pontján ugyanazon az áron jusson hozzá. Az etikai kérdések terén jelentős előrelépésnek tartom, hogy 2016 óta a kamara – jogszabályi előírás alapján – megkapja a szakmai hatóságtól az ellenőrzésekről készült és a szankciókat tartalmazó határozatokat is. Az etikai bizottságok szerepe egyértelműen megnőtt. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a bizottságok egységes szemlélet alapján, de teljes önállóság mellett hozzák meg a szabályoknak megfelelő döntéseiket. Arra a kérdésre, mondhatjuk-e, hogy jelenleg az etikai alapvetések újragondolása zajlik, a válaszom egyértelműen: nem. Az etikai elvárások nem változnak – röviden továbbra is ennyi: Cselekedj helyesen! Légy jó!”