S talán ez csenghetett az elvtársak fülében is, amikor az Egészségügyi Minisztérium 1979-ben – szigorúan titkosítva – megtervezte „többfokozatú komplex gazdaságmozgósítási gyakorlatát”. A fedőnév az Orion 79 lett.

1979-re minden megváltozott a nemzetközi politikában. Hogy Virág elvtársat idézzük: „Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.” És ha fokozódik, a védelmet is fokozni kell.

S bár Európa a második világháború óta a hosszú és relatív béke éveit éli, a védelem, az esetleges háborúra való felkészülés, a katonaság és a polgári lakosság erre való felkészítése a mindenkori államok fontos feladata. A fegyverkezés (szigorúan ellenőrzött körülmények között) persze pénzfüggő, de hatalmat és pozíciót jelent. Erre voltak, vannak és lesznek is tervek, mégpedig szigorúan titkosak. De mégis csak különleges visszaolvasni azokat a belső levelezéseket, szigorúan bizalmas tervezeteket, amelyek ez időben, 1979 és1988 között keletkeztek.

De akkor térjünk vissza a mi 1979-ünkre. Az ezt megelőző időszak, az enyhülés évei akár még némi optimizmusra is okot is adhattak: a magyar külpolitika „sikerévei”, Kádár vatikáni meghívása, a Szent Korona „hazatérése”, Willy Brandt magyarországi látogatása. Habár a Nyugat nem felejtette el Kádár bűnét, az 1956-os megtorlást, mégis legalizálta őt.

És ’79-ben minden újra megmerevedett. Talán Khomeini ajatollah visszatérésével kezdődött. Bár erőtlen kísérletek még történtek a béke látszólagos fenntartására, s a nyár folyamán Brezsnyev és Carter még aláírták Bécsben a SALT-2 megállapodást, a Szovjetunió agresszív bevonulása Afganisztánba ellehetetlenítette a szerződés ratifikálását.

1979 késő ősze. Novemberi vénasszonyok nyara. Én végzős gimnazista vagyok. Váratlanul mindannyiunkat leterelnek az udvarra. Az igazgató bejelenti a teheráni túszdrámát. Értetlenül állunk, nem tudjuk, mi közünk mindehhez. Néhány tanár azt suttogja, „ebből még háború lesz!” A dermedt csendre, a félelemre emlékszem. Néhányan majd a Szabad Európa Rádiót hallgatjuk a korrektebb tájékoztatás reményében.

Most olvasva az egykori dokumentumokat, minden más optikai törést kap. Mit és mennyit tudtak azok, akik megírták, végrehajtották és végrehajtatták? Voltak, akik kiszálltak? Vagy az már lehetetlen volt?

Germuska Pál történész behatóan foglalkozott a háború utáni Magyarország hadiipari kérdéseivel. „Magyarország először mint a Szovjetunió szatellit állama, majd mint a Varsói Szerződés tagja, három nagyszabású fegyverkezési programba kényszerült bele.

Ezek közül kettő csődközeli helyzetbe sodorta a hazai gazdaságot, a harmadikat pedig (1976-tól) eleve azért igyekezett korlátozottan végrehajtani a magyar vezetés, mert – már annak terhei nélkül is – krízishelyzetben volt a nemzetgazdaság.”

1979-ben az Egészségügyi Minisztérium kidolgozta Orion ’79 tervezetét, amelyben az esetlegesen kirobbanó háborúra szervezte meg többlépcsős egészségügyi, védelmi stratégiáját. Megyékre és területekre lebontva irányozta elő a feladatokat, a gyógyszer- és vérellátást, a sérülteket ellátó kórházak felállítását, a meggyorsított nővérképzést, az érintettek tájékoztatását.

A dokumentum legizgalmasabb, s egyben legfélelmetesebb része, amelyben a „szerző” a „Nyugatiak” és a Varsói Szerződés (VSZ) államainak feltételezett katonapolitikai helyzetét vázolja, s egy szimulációs háborút „játszik” le. A Nagy Háború modern számítógépes játéka, ahol a Jók (VSZ tagállamai) „a béke megőrzésére irányítják politikai erőfeszítéseiket”, azonban a Rosszak (a nyugati nagyhatalmak) a kommunista és más haladó pártok ellen provokációt, majd támadó hadműveletet indítanak, amelyben tömegpusztító fegyvereiket is mind bevetik. „Barnák, Narancssárgák, Meggypirosak” háborúja. Társasjáték a politika nagy terepasztalán. Ha hatost dobsz, lépj előre hármat, s lendülj támadásba, egyesnél kimaradsz egy körre, s elvesztetted a háborút.

Hogy hány ilyen dokumentum született az Orion-terv elindítása és az általam ismert utolsó, az 1988 októberében keletkezett titkos levél között (lásd 1988-nál – A Szerk.), nem tudom. Gondolom, folyamatos lehetett az Egészségügyi Minisztérium és a Gyógyáruértékesítő Vállalat kapcsolata, csak a fejek, a nevek, a miniszterek változtak az alatt a húsz év alatt.

Ebben az utolsó tervben  „a NATO-tagországok egyre erősödő hidegháborús politikát folytatnak a szocialista államokkal szemben”.

1988 még nem a rendszerváltás éve volt, de már sokan hitték, hittük, hogy lassan vége. Egy év múlva leomlott a berlini fal, majd felbomlott a Szovjetunió, hogy átrendezzék, újrarajzolják a nagyhatalmi politikát. Az Orion-tervre végül nem volt szükség, a terepasztalt lebontották.