Dr. Tantó Miklós

Regionális értékesítési igazgató, a Miskolci Logisztikai Központ vezetője

2003

PIACVEZETŐK

PIACVEZETŐK
Dr. Tantó Miklós a kezdetektől két feladatot lát el a Hungaropharma Miskolci Logisztikai Központjában: regionális értékesítési igazgató és logisztikai vezető is egy személyben.

A Szegedi Orvostudományi Egyetemen olyan neves professzoroktól tanulhatott, mint Kedvessy György, Selmeczi Béla vagy Minker Emil, akik megszeretették vele a gyógyszerésztudományt. Olyannyira, hogy 1983-beli végzése után még három évig az egyetemen maradt, és bekapcsolódott az ott folyó tudományos munkába, aminek eredményeként doktori fokozatot szerzett.

„Az élet úgy hozta, hogy doktorálás után hazajöttem Miskolcra, ahol egy éjjel-nappali közforgalmú gyógyszertárban lettem beosztott gyógyszerész” – meséli Tantó Miklós.  „Itt Écsy Zoltán lett a mesterem, akinek a segítségével a gyakorlatba is átültethettem az addig megszerzett elméleti tudásomat. Nem volt megállás, hiszen ügyeletes patika voltunk, viszont ott érezhettem először, hogy milyen jó a betegeken segíteni, és megéltem, hogy ez a hivatásunk lényege. Ez a szemlélet kíséri azóta is az utamat, és ezt próbálom továbbadni a fiatalabb nemzedékeknek.

A privatizáció idején az akkori Miskolci Megyei Gyógyszertári Központ gyógyszer-gazdálkodási vezetője lett. A Központ egy kisebb gyógyszer-nagykereskedéssé alakult, a Bellis Rt.-vé, a megyei patikák nagy része innen rendelt gyógyszert egészen addig, amíg egy konkurens nagykereskedés fel nem vásárolta a céget. Ekkor született meg a döntés arról, hogy a Hungaropharma Miskolcon kereskedőházat épít, amely 2013-ban kezdte meg működését.

Tantó Miklós a kezdetektől két feladatot lát el a Hungaropharma Miskolci Logisztikai Központjában: regionális értékesítési igazgató és logisztikai vezető is egy személyben. „Fokozatosan építkeztünk, és nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy a régióban piacvezetők lettünk. Szerencsés vagyok, mert élvezem a munkámat, jó kapcsolatot ápolok a gyógyszertárakkal, és jobb kollégákat nem is kívánhatnék. A napi munkán túl 10 évig voltam a megyei Kamara elnöke, ahol a gyógyszerészek érdekét képviseltem, és szakmai útmutatást adhattam. Jelenleg a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke vagyok, ahol tudományos tevékenységekkel és továbbképzésekkel foglalkozunk, valamint segítjük a fiatal gyógyszerészeket.”

2010-ben Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át, majd 2017-ben Miskolc városa neki adományozta a Pro Urbe Díjat: a privatizáció alatt és azóta végzett munkáját ismerték el ezzel a kitüntetéssel. „Bár a díjat én kaptam, az elismerés a Hungaropharmának is szól, és mindenkinek, akivel együtt dolgoztam ezekben az időkben.”


< Vissza a cikkekhez
Portré,Hungaropharma
https://www.pharmatarlat.hu/./pages/hph/contents/article/49/pics/lead_original.jpg
Válasszon évet