Meleg Gábor
a Hungaropharma logisztikai és szállítási igazgatója
Tradíció és megújulás

Friss tanári diplomával jelentkezett a Hungaropharmához, ahová felsőfokú végzettségűeket toboroztak az SAP rendszer bevezetéséhez. 1996-ban diszpécserként kezdett dolgozni, majd az SAP projekt teamben a raktárgazdálkodási modul kialakításában, tesztelésében és teljes körű oktatásában vett részt. Az SAP 1998-as bevezetését követően telepi koordinációs csoportvezetői pozíciót kapott, majd 1999-ben a gödöllői telephely vezetője lett. Ez idő alatt a Hungaropharma felvásárolt több gyógyszertári központot, amelyeknél szükség volt a raktári struktúra átalakítására, és ebben komoly szerep hárult Gáborra.
„1999-ben döntés született arról is, hogy a gödöllői raktárbázist a szintén a Hungaropharma budapesti telephelyre kell költöztetni a költségek csökkentése és a hatékonyság növelése érdekében. A folyamatot 2000-ben hajtottuk végre, amelyben nekem kiemelkedő szerep jutott. 2001-ben logisztikai diplomát szereztem, és a Központi Telep vezetőjeként sokrétű gyakorlati tapasztalatra tettem szert a gyógyszerlogisztikában.”
Meleg Gábor részt vett a miskolci és a kaposvári kereskedőházak integrálásában, valamint a debreceni és a veszprémi kereskedőházak modernizálásában. 2009-ig vezette operatívan a Tündérfürt utcai raktárbázist. Az ekkori szervezeti változással két szakterület jött létre, amelyek közül őt bízták meg a Raktárlogisztikai Főosztály vezetésével. Hozzá tartozott a Központi Telep, valamint az összes vidéki kereskedőház raktárszakmai vezetése.
„2012-ben a főosztályokat igazgatóságok váltották fel, engem pedig kineveztek logisztikai igazgatónak. Ekkortól a Budapesti Logisztikai Központ működését már csak felügyeltem. Néhány évvel később, 2016-ban újabb szervezeti változás történt, amikor is a szállítási terület felügyeletét és irányítását is rám bízták. A Hungaropharma olyan vállalat, ami követi ugyan a tradíciókat, mégis képes a folyamatos megújulásra. Mindig vannak új kihívások, és sokszor nélkülözhetetlen, hogy merjük elhagyni a megszokott utat. Amikor azt gondolod, hogy elérted a határaidat, tudd, hogy az még csak a kezdet”– vallja Meleg Gábor.
< Vissza a cikkekhez