Dr. Hodász István - vezérigazgató, EgisGyógyszergyár Zrt.
Hetvenéves a Hungaropharma.
A kor szép, de önmagában még nem lenne elég érdem a köszöntéshez. A KGST megalakulásának évében, 1949-ben, az élelmiszeripartól kezdve a tömegközlekedésen át az ellátásig szinte minden területenhetente alakult egy-egy új nagyvállalat Magyarországon, a rendszerváltás után azonban többségük nem tudott megfelelni a piaci kihívásoknak. A legjobbak talpon maradtak ugyan és megőrizték önállóságukat, ám közülük is csak néhánynak sikerült elérnie azt, amit a Hungaropharmának: a piac 40 százalékának megszerzésével stabilan őrzi és erősíti pozícióját Magyarország TOP 30 vállalatának sorában.
A Hungaropharma sikerének titka a stabilitás és a folyamatos fejlődés. A sikerek mögött nem kis részben a stabil magyar tulajdonosi szerkezet áll, amelyben a három legnagyobb magyar tulajdonú, illetve magyar irányítású gyógyszergyár mellett a gyógyszerészek is közel 10 százaléknyi tulajdonosi hányadot képviselnek. Ez a struktúra kiszámítható finanszírozási hátteret, megfelelő tőkeellátottságot és átfogó piaci ismereteken alapuló döntéseket tesz lehetővé a Hungaropharma számára. E kivételes adottságoknak köszönhető, hogy a cég piacvezető gyógyszer-kereskedelmi vállalattá tudott válni, amely nemcsak felveszi, de rendíthetetlenül álljais a versenyt a multinacionális konkurenciával szemben.
Vezetősége révén kimagaslóan erős a jövőépítésben, élenjár az új ötletek megvalósításában, a fejlesztésekben, a beruházásokban, aminek köszönhetően az elmúlt évtizedekben számtalan új szolgáltatást vezetett be a magyar gyógyszerpiacon (pl. franchise-láncok támogatása, patikai szoftverfejlesztés, weben keresztül elérhető gyógyszertári adatszolgáltatás, átfogó szakmai fórum – Grand Expo –alapítása stb.). Az Egis gyógyszergyárnak a Hungaropharma az egyik legfontosabb belföldi partnere, és aligha akad olyan szereplője a hazai gyógyszer-kereskedelemnek, akivel a vállalat ne állna a miénkhez hasonló rendszeres és jó kapcsolatban.
A Hungaropharma kiszámíthatósága és professzionális működése garanciát jelent a gyógyszer-kereskedelmi rendszer ésa gyógyszerellátás biztonságára. Olyan érték ez, amire stabilan számíthatnak a magyarországi betegek, a gyógyszerészek, a vállalat szakmai partnerei és tulajdonosai egyaránt.
< Vissza a cikkekhez