Egy kis faluban nőtt fel, ahol ő is úgy találkozott a patikussal, mint a közösség megbecsült tagjával. Egyetemre ment, analitikával, szeparációs kémiával és főleg növényi eredetű hatóanyagokkal foglalkozott. Mivel végzés után várnia kellett a későbbi akadémiai intézeti állására, ezért egy évig egy nagy forgalmú gyógyszertárban dolgozott a fővárosban, ahol igazi „régi vágású”, jól képzett idős gyógyszerészek vették a szárnyaik alá. Igaz, akkor még az állami gyógyszerellátásban csak számokkal jelölt patikákban folyt a betegek kiszolgálása. Bár, ahogy ma visszaemlékszik, akkor is a betegközpontúság volt a gyógyszerész sikerének a kulcsa, és ez az elmúlt évtizedek alatt sem változott. A patikai munka mellett bejárt az egyetemre, így az ottani tevékenysége sem szakadt meg. Már akkor érezte, hogy az egyetemi kutatás, a klinikai orvoslás és a gyógyszerészet szorosan összekapcsolódik. 1988-at írunk. A zürichi ETH egyetem meghívása nagy szó volt közvetlenül a rendszerváltás előtt – Botz tanulni ment, de nem akart kint maradni. Visszatérve Magyarországra a kórházi gyógyszerellátás mellett döntött, ahol a változások és a létszámfogyások ellenére is egy szakmai elit csapat dolgozott.

„A kórházi gyógyszerészet mindig is egy külön világ volt, komoly jogosítványokkal, már a változás előtt is. Aztán hirtelen jött a privatizált világ, ahol mindenki azt hitte, minden jobb lesz. Elindult a szakemberek elvándorlása, ami a kórházi gyógyszertárakat is érintette. Sokan a magasabb fizetésért, a szabadság reményével hagyták el az intézményi kereteket, hogy a privatizált patikákban majd megkapják a szakmai és a gazdasági autonómiát.

Botz Lajos közel hat évig volt a Hungaropharma igazgatótanácsának tagja. Egyetemi szakemberként sokat tanult abból, hogyan is működik egy vállalat vezetése felelősségteljesen, tervezéssel, pénzügyi szemlélettel. „Nem tehetik meg, hogy ne így gondolkozzanak. Mégis, már maga a szándék becsülendő: az, hogy ők is akarták, legyen olyan tagjuk, aki jól ismeri a gyakorló gyógyszerészetet és a gyógyszerellátást, különösen pedig a kórházak belső világát. Ma már nem lehet kérdéses egy hazai, teljes körű ellátási felelősséget felvállaló gyógyszer-nagykereskedő számára, hogy akkor is megéri jó kapcsolatot ápolni a kórházakkal és a klinikákkal, ha ezen a területen csak közvetve térül meg a nyeresége. Fontosnak tartom, hogy a vállalat magyar tulajdonosi körben tudott maradni, ez ugyanis éppen ezt a nemzeti ellátási felelősségérzetet erősíti a tulajdonosokban éppúgy, mint a cég vezetőiben.”

„A kórházak körül állandósult a bizonytalanság, sorra fenyegettek és jöttek a bezárások, az alulfinanszírozottság, miközben hetente újabb ötletek mentén akarták átalakítani a rendszert. A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a folyamatos átszervezés legfeljebb csak a haladás illúzióját keltheti. A tanulság viszont az, hogy nem szabad ennyi rendszerszintű változást elindítani”—emlékszik vissza Botz Lajos. A kórházi patikák megcsappant létszámmal működtek tovább, de szerencsére volt miből fogyniuk, így átvészelték a legkritikusabb időszakokat is. A liberalizációs törvény itt is éreztette hatását, amikor vállalkozók jelentkeztek kórházi befektetőként. Kis híján kialakult egy olyan helyzet, amelyben ezeknek az intézeti gyógyszertáraknak gazdasági nyereségérdekeltsége lehetett volna a kórházi betegellátással szemben. „A betegellátásnál mindig a szakmaiságnak kell első helyen állnia, azt sohasem előzhetik meg gazdasági szempontok. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy az utóbbi nem fontos, de a sorrendiséget soha nem szabad felcserélni. Szerencsére az elhivatottság és mindaz a kompetencia, amit itt kaphattak, kaphatnak a kollégák, megmaradt, és napjainkra ismét vonzó területté vált a kórházi gyógyszerészet.”

Nagyjából 8–10 év kellett a visszarendeződéshez, de már 2010 körül – és különösen az azt követő években – komoly vonzerőt jelentettek a magasabb bérek, az ösztöndíjrendszer, valamint az, hogy a patikusokat is mind jobban bevonták a gyógyszeres terápiába. Így indulhatott el ezen a területen is egy jelentős építkezés fiatal, elkötelezett gyógyszerészek bevonásával. „A betegre szabott gyógyszerelésben a kórházi gyógyszerész egyre nagyobb, mondhatni irányító szerepet kapott és kap napjainkban. Ez egyébként az egész gyógyszerelés és orvoslás jövője, amelyben nekünk, kórházi gyógyszerészeknek fontos szerepünk van”– mondja a hazai gyakorló gyógyszerészet egyik újító szemléletű szakembere.

„A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerterápiás Bizottságát 1995 óta működtetjük. A célom az, hogy minél többet tudjunk egy-egy betegről. A gyógyszerek és a hozzájuk kapcsolt tanácsok, információk együttesen vezethetnek a kívánt terápiás eredményhez. Az optimális gyógyszeralkalmazás eléréséhez a gyógyszerelés eredményességének követését és értékelését is meg kell tudni valósítani, ehhez azonban jól dokumentált, hiteles adatok is szükségesek. Ma is, ahogy mindig, a legfontosabb a bizalom. Ha a beteg beengedi a gyógyszerészt a személyes terébe, mert elhitte, hogy a gyógyszerész számára első az ő gyógyulása, akkor beszélhetünk hivatásról. Ha a gyógyszerész ezt nem tudja elérni, akkor csupán egy pénzkeresetet biztosító munkáról beszélhetünk.”