„Szegeden a Tömörkény István Gimnáziumba jártam, s hazafelé menet a Kígyó Gyógyszertár mellett vitt az utam. Sokszor megálltam a nagy üvegablak előtt és néztem, hogyan dolgoznak bent fehér köpenyben, hogyan osztják a porokat az asszisztensek, nagyon tetszett az egész. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészkarára jelentkeztem, ahol nagyon szerettem tanulni. Leginkább a gyógyszerek készítése tetszett, a „magizás” laborálás. Az életemben sorsdöntő volt az 1966-os év –ekkor ekkor házasodtunk össze évfolyamtársammal, Pelle Pállal. 1967-ben végeztünk, s természetesen együtt szerettünk volna elhelyezkedni.

Hamarosan értesültünk, hogy a Vas megyei Gyógyszertári Központhoz tartozó települések egyikére gyógyszerész házaspárt keresnek. Szinte csak annyit tudtunk, hogy egy nagyközség lesz a lakóhelyünk, messze a szülővárosunkól. Az apósom vitte oda az osztályát kirándulni, ő nézte meg a patikát is, és megírta nekünk, hogy nyugodtan mehetünk, nem olyan kis hely - van bútorüzlet  ABC, sőt aszfaltos út is. Így kerültünk Jánosházára. Volt egy 500 köbcentis kis Fiatunk, azzal utaztunk, évente csak egyszer, mert nehezen oldották meg egyszerre mindkettőnk helyettesítését. Két gyermekünk született, szép életünk volt ott.

A mindennapi ügyelet miatt helyhez voltunk kötve, de szívesen folytattuk a kutatómunkát. Mindketten indultunk a Rozsnyay Mátyás előadói Emlékversenyen, majd itt készítettük el a doktori disszertációinkat is. Nem voltak hatalmas tudományos ambícióim, de örömet találtam a munkámban. Ebben az időben a Megyei Gyógyszertári Központokban működtek a szakfelügyelők - férjem 1976-tól már itt dolgozott - akik a gyógyszertárak munkájának minőségét ellenőrizték, és a gyógyszergazdálkodók, akik a patikák készletgazdálkodását felügyelték. A Központból megkerestek, hogy úgy látják, van érzékem a gyógyszergazdálkodáshoz. A piacgazdaság még messze volt ugyan, de a készletezésre már akkor is oda kellett figyelnünk. Hamarosan  a Vas megyei Gyógyszertári Központba kerültem gyógyszergazdálkodási szakelőadónak, majd 1980-tól a Gyógyszergazdálkodási Osztály vezetőjévé neveztek ki. Havonta egy alkalommal mentünk Budapestre, a Garibaldi utcába (a Hungaropharma székhelye volt – a szerk.), hogy egyeztessük az úgynevezett ütemes rendelést és a sürgősségi rendelést, a statimot. Így ismerkedtem meg közelebbről a GYÓGYÉRT-tel, ahol sok, nagyon kedves, segítőkész munkatárssal találkoztam.

Ekkor még mindent manuálisan csináltunk. Kéthetente a patikákban az asszisztensek fölvették a készletet az Extraháló könyvbe és itt rendelte meg a gyógyszerész a készítményeket. Mi a központban kartonokon tartottuk nyilván a készletet majd havonta egyszer megrendelőlapokon adtuk meg az igényeket, feladtuk postán, majd postafordultával megkaptuk a Gyógyérttől a visszaigazolást. Bizony, elég sok hiánycikk volt, hiába dolgoztunk mi is, és a gyógyszertárak is nagy törzskészlettel, előfordultak hiánycikkek, főleg külföldi készítményekből. A 80-as években egyre több szó esett az importliberalizációról, s egyre több gyógyszer került forgalomba.

Ebben az időben egy új világ kezdődött, ahol a raktári készlet már számítógépen volt nyilvántartva, kezdetben még Commodore 64-es gépeken dolgoztunk. Akartuk a változást – szükség volt rá, hisz az árukészlet nagyon megnőtt, így a nyilvántartás is nehezebb lett, de sokan féltek is tőle, mert hirtelen minden, amit korábban csináltunk, ahogyan dolgoztunk, elavulttá vált. Részvénytársasággá alakultunk „PHARMACO” néven engem kereskedelmi igazgatóvá nevezett ki az RT Igazgatósága. Így ért utol bennünket a privatizáció 1997 tavaszán.

Egy napon egy kolléganőm, aki minőségbiztosító volt, megkérdezte, hogy lenne-e kedvem vele társulni, így alapítottuk meg 1994-ben a Panacea Gyógyszertárat Szombathelyen. Szó szerint az alapoktól kezdve mindent mi csináltunk, zöldmezős beruházás volt. Sajnos a kolléganőm beteg lett, és néhány év múlva, a patikanyitás 4. évfordulóján elvesztettük. Ez gyökeresen megváltoztatta az életemet, ott kellett hagynom az akkor már Westpharma elnevezésű központot, s 1998-tól ismét ott találtam magam a táránál, és a gyógyszertár vezetői székében.

Sikerélményt jelentett ismét a patikában dolgozni, minden munkát nagy örömmel végeztem. A mai napig nyugdíjasként hetente háromszor dolgozom a gyógyszertárban, amit 2007 óta leányom, Kriszti vezet. Szívesen dolgozom, készítem a magisztrális gyógyszereket, mint a pályám legelején. S még mindig ugyanúgy rabul ejt a gyógyszerkészítés varázsa, mint középiskolás koromban, amikor az ablakon át figyeltem a fehér köpenyes patikusokat.”